Arany szponzor

T-Systems

Inside ITB 2014

ICT-menedzsereknek ajánlva

Ma már nehéz meghatározni az ITB INSIDE elnevezésű rendezvényének műfaját, ugyanis az elmúlt öt évben szépen, (nem is annyira) lassan átalakult. A múltbéli gála komplex üzleti estté alakult, ahol több esemény zajlik párhuzamosan. Nem is szükséges meghatározni, hogy prioritásban mi, hol helyezkedik el, hiszen mindenkinek más fontos.

Az ITB itt hirdeti ki az elkövetkezendő üzleti évet meghatározó fejlesztését, ami – tekintettel arra, hogy az elmúlt években az ict-médiapiacon nagy elmúlásoknak lehettünk szem- és fültanúi – egyben az ict-szakma potenciális fejlődési irányát is mutatja.

Az INSIDE-on jelentjük be mindig a három év alatt igen nagy presztízst kivívó Top 25 listát – az ict-világ legsikeresebb embereinek ranglistáját. Látva az elmúlt években a szavazatok évenkénti többszöröződését, idén a lista imázsának értéke tovább növekedhet, pedig eddig is elég nagy rang volt e listán jelen lenni.

Vannak szakmai díjaink, az ún. Award-ok, melyek egy idő után általában „elhalnak”, de úgy néz ki, az ict- piac igenis igényt tart a szakmai tudás elismerésére. Olyannyira, hogy az idén új díjakat alapítottunk, üzleti partnerekkel karöltve .

Nyilván nem kell bemutatni az INSIDE-est legnagyobb erényét, azt, hogy az ict-szakma jelene és jövője mindig képviselteti magát a rendezvényen, ami elévülhetetlen kapcsolatépítési potenciált nyújt az üzletemberek számára.

Az idei estnek azonban lesznek további „meglepetései” is. Úgy gondoljuk, hogy az ITB új termékiránya a média egy új szintjét nyitja meg az ict-menedzserek előtt. Valódi menedzsment support, képzés, oktatás a menedzserek számára egy médiatermékben, ez nem megszokott. Ehhez ráadásul egy kooperációt is létrehoztunk a nemzetközileg és ma már a magyar ict-piacon is elismert, ráadásul igen népszerű pszichológiai rendszer tudásközpontjával, ami egyedi lehetőségeket biztosít az ITB számára.

Azt is tudják kedves vendégeink, hogy nem szeretjük ötlettelenül invitálni őket egy eseményünkre sem. A „Bárányok mindig hallgatnak” mottó nagyon jól készíti elő a fent említett, új irányvonalat. A középpontban az ember áll. Ráadásul a szakember, aki leginkább hallgatag bárány a munkában, el is vész sokszor a kiabáló, magukat promotáló farkasok között. Kicsit hátborzongató is a tartalom, hiszen emberekről nyilatkozni, olykor végérvényesen, sosem könnyű dolog.

Tovább nem is szeretnénk bizonygatni, hogy az INSIDE 2014 a legérdekesebb, és legizgalmasabb esténknek ígérkezik – Önnel is szeretnénk megosztani.