ITB

Előadók

Bárdos András

Televíziós újságíró, főszerkesztő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt rektora. 20 éve tanítja hogyan érdemes szerepelni, mitől leszel hiteles, hogyan fognak megérteni, tisztelni és követni.

Bodrogközi László, a Neuron Software ügyvezető igazgatója 

Bodrogközi László 1998 óta a Neuron Software ügyvezető igazgatója, a vállalat alapítója. A Neuron hozta létre a Sculptech kutató mechanizmust, ahol a fejlesztők a legmodernebb üzleti követelményeket formálják IT-megoldásokba. A szakember 2008-tól az Expert Training Kft. vezető partnere. Korábban, 1998 és 2005 között a Szinapszis Kft. informatikai igazgatójaként tevékenykedett, a cég alapítója. Azt megelőzően (1996–1998) a Melo-Diák Debrecen informatikai ágazatvezetőjeként dolgozott. Programozó matematikusi diplomáját a Debreceni Egyetemen szerezte.

Bruck Gábor

20 éve csúcsvezetők tanácsadója, és kampánymenedzsere. Ügyfelei multi cégek elnökei, bankok igazgatói, polgármesterek, miniszterek és miniszterelnökök.

Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője

Budapesten született, de középiskolába már Kanadában járt. A Torontói Egyetemen végzett, ahol informatikai és pénzügyi matematikai diplomát szerzett. 2014-ben fejezte be it-doktori tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, újfajta számítási módszerek pénzügyi alkalmazásai területen.
Szakmai pályáját egy kanadai bank alkalmazottjaként kezdte New Yorkban, 1999-ben csatlakozott a Morgan Stanleyhez; dolgozott New Yorkban, Japánban, Londonban és immár hét éve Budapesten.
A Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) vezetőségi tagja. Nős, egy kislány és egy kisfiú édesapja.

Forgács Judit, az IT Services Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, HR vezetője

Forgács Judit a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán tanult, MBA minősítést  az Open University Business School- ban (Egyesült Királyságban) szerezte.
Judit több, mint 20 éves, széleskörű tapasztalattal rendelkezik stratégiai tervezés  és üzleti menedzsment terén. Szakmai pályafutása során, jellemzően  IT és shared service ágazatokban működő nemzetközi vállalatoknál, többek között a Hewlett Packardnál, valamint a Convergys-nél látott el vezetői feladatokat Operations Management és Emberi Erőforrás területeken.

Forgács Judit szakmai sikerei:
• a Convergys: HR SSC operációjának felépítése, mint zöldmezős beruházás, amely multinacionális vállalatok európai leányvállalatai számára biztosított HR szolgáltatásokat
• Cég átalakítások során a vállalatok teljes körű HR átvilágítása
• Ezen kívül vendég professzor a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol kifejlesztett egy kurzust, melynek középpontjában az emberi erőforrás menedzsment operatív és üzleti stratégiát támogató megoldásai állnak, a változásmenedzsmentre és üzleti partneri kapcsolatokra fókuszálva.

Fröhlich Péter, a P&Bert Management Consulting Group ügyvezetője

24 éves tanácsadói tapasztalat a toborzás, kiválasztás, executive search területén, 17 éve saját alapítású cége, a P&Bert közép-európai csoport élén.

Szemtanúja és részese az ict-ipar és szereplői felemelkedésének, büszkeségei: IBM, SAP LABS felépítése és a szlovák OTP átalakítása.

A jövőt újra a direkt megkeresésekben és networkingben látja. 

45 éves, 2 gyermek édesapja

Gáspár Judit, Praesta, vezető tanácsadó

Műszaki tanulmányait követően először a beruházások szervezésének területén dolgozott. A munkaszervezés iránti érdeklődése vezette a tanácsadás felé. Magyarországon az elsők között kezdett el vezetési tanácsadással foglalkozni nemzetközi szakemberektől sajátítva el a szakma ismeretét. Aktív résztvevője a szakmai életnek, a Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetsége vezetőségének tagja. Executive coaching tevékenysége során küldetésének tekinti a vezetők támogatását a változások sikeres menedzselésében.

Gyenes Péter, a Nokia Solutions K+F üzleti kapcsolatok vezetője

Karrierjét ösztöndíjasként a Cerbona informatikai osztályán kezdte, majd a Nokia Hungary kutatás-fejlesztési részlegéhez csatlakozott, Information Resources Management területen. Később ennek a csoportnak a helyi, majd a szervezet WSE-MEA régió szintű vezetője lett. Az utóbbi években a feladatának leginkább felsőoktatási stratégiai kapcsolatainak kialakítását és fenntartását, az vállalat szakmai érdekérvényesítő szervezetekkel való kapcsolattartását és az innovatív vállalati kultúra ápolását tekintette. A budapesti Technológiai Központ üzleti kapcsolatainak vezetése mellett 2014. év elejétől a Nokia Networks egy szervezeti egységének a Partnering Manager pozíciójára kérték fel, átfogó stratégiai változtatások végrehajtására, illetve párhuzamosan az elmúlt évben ugyanennek a szervezetnek a kommunikációért felelős vezetője is lett.

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesületnek Elnökségéi tagja, a HTE Akadémia alapítója és az ELTE-IK Társadalmi Tanácsának tagja.

Igrici Imre, a MotivArtis partnere

Értékesítési és HR területeken szerzett vezetői tapasztalattal és 18 éves aktív tréneri, tanácsadói múlttal rendelkezik. Széleskörű szakmai ismeretei és több száz vezetővel való munkája tapasztalatai alapján egyedülálló kreativitással alakít ki és vezet kiemelkedően sikeres egyéni és csoportos problémamegoldó és fejlesztési programokat. Munkája eredményeit számos közepes és nagyvállalat  közép- és felső vezetőjének fejlődése, sikere igazolja vissza.

Lovas Zoltán, a Nexon ágazati igazgatója

Feladata a NEXON HRM megoldásaihoz kapcsolódó szoftver K+F tevékenység, terméktámogatás, ügyfélszolgálat menedzselése, valamint az IT-szolgáltatási és a bér- és humánügyviteli szolgáltató központ irányítása.
Ezt megelőzően a Lufthansa Systems business unit vezetője volt, illetve a Siemens PSE Kft.-nél töltött be különböző vezetői pozíciókat. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán végzett villamosmérnökként, illetve mérnök-tanárként.

Nagy Levente, az NI Hungary HR menedzsere

Nagy Levente 11 év HR-tapasztalattal, 2008 óta tölti be az NI Hungary HR menedzseri pozícióját, emellett másfél éve a cég európai Learning and Development Manager feladatait is ellátja. A szakember az elmúlt évek legmeghatározóbb élményeként tartja számon a szakértő HR csapat felépítését, a jutattási rendszer kialakítását (mely idén megnyerte az ország legjobb cafeteria díját), és a jelenleg több mint 1100 főt foglalkoztató vállalat professzionális és példaértékű válságkezelő intézkedéseit is.

Nemes Csaba, a WSH ügyvezető igazgatója

Nemes Csaba 2003-tól WSH ügyvezetője, nemzetközi minősítéssel rendelkező projektvezetője. 2007 óta irányítása alatt a WSH több száz e-learning tartalmat hozott létre, és számos helyen vezetett be egyedi igényeknek megfelelő tartalomkezelő és képzésmenedzsment rendszert. 2010-óta nemcsak az ügyfelek megrendelésére, hanem saját elképzelésen alapuló, díjnyertes e-learning tartalmak létrehozásában is részt vesz. 

Palencsár Miklós, business mentor, nemzetközi stratéga 

Mentori és tanácsadói munkájának alapja az általa kifejlesztett, speciális üzleti, pszichológiai, embertípus-beazonosító rendszer (3B – Behaviour Based Business), mely 10 000 egyedi embertípus beazonosítására, értékelésére, döntési mechanizmusuk meghatározására ad módot. Alapítója a világ első üzletfejlesztési szoftverének, a 3B team vezetője. Munkáját Európa több országában végzi.
2001-tõl a Trade Classified Media (TCM) VIP-igazgatóságának kiépítõje, majd vezetõje, egyben a Szuperinfo Országos Hálózat irányítója. Korábban a TCM (Expressz Magyarország) marketingmenedzsere volt, majd a kiemelt ügyfélrészleg vezetõjévé, később értékesítési igazgatóvá nevezték ki. Pályáját 1998-ban kezdte a Citibank Hungary Kereskedelmi Banknál ügynöki munkakörben, majd 1998 szeptemberében a „Gold akvizíciós csapat” tagjaként akvirálta a bank kiemelt magán ügyfeleit.
Számos publikációja mellett a 2012 év végén jelent meg 3B Behaviour Based Business, Viselkedés alapú üzleti stratégia című könyve, az IT-Business Publishing gondozásában.

Pécsi Juli, Prezi 

Pécsi Juli több éves PR tapasztalattal csatlakozott a Prezi 2008-ban induló csapatához, amelyben többek között a vállalat külső és belső életének szervezéséért és a társadalmi felelősségvállalásban való értékteremtésért felelős. Ott volt a Bridge Budapest és a Nyitottakvagyunk.hu születésénél, illetve ő szervezi a Prezi önkéntes segítő programjait is. Ezek mellett alapítója volt Magyarország első mobil technológiával foglalkozó meetupjának, az első budapesti StartupLive hétvége szervezője és folyamatosan részt vesz a hazai startup környezet fejlesztésében.

Pulay Gellért, a Human Priority ügyvezetője 

Hét fejvadászattal töltött év után, 2012-ben alapította meg saját cégét, a Human Priority-t, amely fejvadászattal és munkáltatói arculatépítéssel foglalkozik.
Fejvadász évei alatt is már az informatika, a gazdaság és ezek határterületein dolgozó szakemberek, vezetők keresésére  specializálódott. A munkaerőpiacnak az elmúlt években tapasztalható változásai irányították a munkáltatói arculatépítés felé. Hitvallása, hogy ezzel az aktív tevékenységgel van esélye a KKV-szektornak versenyezni a multinacionális vállalatokkal az informatikai piacon található kevés, de kiemelkedő tehetségű szakemberért.

Rácz Tamás, a Kaptár ügyvezetője 

Az idén alakult Kaptár ügyvezetőjének Rácz Tamást nevezték ki. A szakember ezt megelőzően az Arenim Technologies értékesítési igazgatói posztját töltötte be, ahol elsődleges feladata az értékesítési csatornák kialakítása, és a direkt sales beindítása volt. 2011-től a BTelnél dolgozott: először nagykereskedelmi KAM, majd értékesítési igazgató, végül üzletfejlesztési igazgató pozíciót töltött be. Pályáját a Procomp Telecomnál kezdte, ahol termékmanagerként tevékenykedett.
Közgazdász-külgazdász végzettségét a Szolnoki Főiskolán szerezte.

Virágh Rajmund, a Hammel & Hochreiter ügyvezetője 

Üzletfejlesztési és üzletmegújítási stratéga, cégutódlás specialista. Szakterülete és legfőbb érdeklődési köre a humán erőhöz, az emberhez kötődik, melynek gyökerei tanári végzettségéhez vezethetők vissza. Ez irányú kompetenciáit a gyakorlatban az értékesítés területén erősítette meg, üzleti tudását pedig MBA, marketing és jogi tanulmányokkal mélyítette el.
Stratégiai szemléletét, a komplex problémák átlátását és a több lépéssel előregondolkodás képességét kezdetben a pénzintézeti szférában, majd az it-szektorban kamatoztatta, front office terület szervezésén és vezetésén keresztül. Egyike volt a 2000-es évek elején a hazai interim kultúra megteremtőinek. Az interim szolgáltatás gyakorlati művelése során komoly kihívással szembesült: attól, hogy valaki jó operatív vezető, még nem lesz automatikusan jó és sikeres interim menedzser. Emellett az is hamar világossá vált, hogy mekkora nehézséget okoz a legtöbb kezdő interim menedzser számára az iparágak és cégkultúrák közti váltás, valamint a multinacionális, nemzetközi, illetve magyar tulajdonú cégek közti nem elhanyagolható kulturális különbségek kezelése. A felismerést tett, az Interim Menedzser Akadémia megalapítása követte, amely elsőként tűzte ki zászlajára az interim menedzser képzés szervezett formában történő felvállalását.